Kyra Jane @ Budapest Fashion Week 08
Model’s Measurements
Kérem a segítségeteket !! Mérjétek le magatokat !!
Itt láthatjátok a hivatalos mérőpontokat amiket egy modell adatainak meghatározásánál használnak. Enyire részletes adatokra általábban az ügynökségeknek illetve fotosoknak nincs szüksége. Inkább a design -erek, szabó – varrók dolgoznak több test mérettel. Kérem a kedves ide látogató lányokat, modelleket, hogy segítsenek egy munkámban, egy felmérésemben. Egy nem minden nap mért méreteitekre lenne szükségem. Mépedig a csípő magasságra, és a láb hosszúságra. A mell kerületre és a mellkas kerületére. Hogy tudntok segíteni? Leméred ezt a négy adatot, és egy üzenetben elküldöd nekem. Itt tudsz üzenetet küldeni: ÜZENET: Pontossan a csípőmagasságodat úgy tudod lemérnim hogy a csipőcsontodtól a földig mérsz. (Mezitláb!) Láb hosszúságot pedig az ágyéktól a földig méred le.. A képpel ellentétben nem terpeszben kell mérni. Hanem majdnem összezárt egyenes lábakkal. Mell kerületet úgy mérj hogy a lehető legnagyobb számot kapjál. De nem úgy hogy teleszívod magad levegővel! De nem is úgy hogy teljessen kiengeded. Valahol a kettő között, de kihúzott testel. Mellkas kerületét pedig közvetlen a melled alatt kell lemérni. Szintén kihúzott testel, de nem levegővel teleszivott tüdővel, és nem is teljessen kiengedettel. Csak “normálissan”..
Tehát amit kérnék az ÜZENETBEN:
————————————————–————————————————–————————————————–—————
Teljes neved:
Városod:
Életkorod:
Test magasság:
Mell kerület:
Mellkas kerület:
Csípő magasság:
Láb hosszúság:
————————————————–————————————————–————————————————–—————
Kattincs a képre nagyításhoz!
Heigh Of Body = Testnek A Magassága
Weight Of Body = Testnek A Súlya
Girth Of Boobs = Mellnek a Kerülete
Girth Of Chest = Mellkasnak a Kerülete
Girth Of Waist = Deréknek a Kerülete
Girth Of Hips = Csípőnek a Kerülete
Height Of Hips = Csípőnek a Magassága
Leght Of Legs = Lábaknak a Hosszúsága
Size Of Feet = Lábnak a Mérete
Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket!
.:Christian:.
Gyengébbek kedvéért a narancssárga ciklámen kerületek és kék és barna nyilak szoszzúságára vagyok kíváncsi.
Mihalik Enikő Melle Az Újságokban!
Holland kolegáink imádják Mihalik Enikő fedetlen kebleit. Az internet szorgalmas kutakdói könyen rátalálhattak Magyarország első Top Modelljének félmesztelen képeire. Szerintem ez felháborító! Nem azért mert prűd vagyok, nem azért mert túl erős konzervativitásom van a médiaval kapcsolatban. De szerintem ez nem a fashion -ba való! Miért kell kategóriákat össze mosni? Miért látni a Fashion Television -ben egyre több cicit, tangás popsit? Ez nem inkább Glamour? Erre bőven van glamour modellünk. Hot Girls, Car Babes stb stb..
Modell Casting – INFO: 30/424-88-00 CHRIS
Sziasztok kedves lányok (Modellek), Ezúton szeretnélek titeket értesíteni hogy:
Kyra Jane modell casting
Lányokat válogatunk a Kyra Jane Modell Csapatába.
Ugyan is:
- Január 14. -én a Club Symbol -ban tartunk egy fehérnemű bemutatót.
- Járjuk az országot bemutatónkal, és külömböző club -okban, partykon lépünk fel.
- Katalógus fotozáshoz is keresünk új modelleket.
Természetessen azt vállalod a fentiekből amit a legjobban szeretsz csinálni !!
2009 December 29. Kedd 11:00 – 16:00 óra között.
Symbol Club ( www.symbolbudapest.hu/club )
Bécsi út 56. (A Kolosy tértől 150 méterre, az Új Udvar bevásárlóközpont oldalában)
1036 – Budapest
Várjuk szeretettel 14-24 év közötti lányokat,
akiknek a magasságuk 166-178 centi között van.
Átlagos, vagy vékony testalkatúak.
Aki még nem töltötte be a 18. évét, annak szigorúan szülői beleegyezés kell papíron.
Ezt a papírt még elötte elküldjük nektek. De még ez sem elég. Ugyan is a szülöknek
fel kell minket hívniuk, és telefonba is el kell mondaniuk hogy beleegyeznek.
Természetessen a legjobb a 18 alattiaknak ha szülökkel jönnek el.
Hozzál magaddal egy lehetőleg egyszínű bikinit (Alsó-Felső),
és egy magas sarkú papucsot, szandált vagy cipőt.
Ha úgy döntesz hogy eljösz. Akkor kérem írjatok egy E-Mail -t a címemre:
Info@PaprikaChristian.Com
Az E-mail címe így kell hogy kinézzen: Vezetéknév Keresztnév – Mobilszám
Az E-mail -ben pedig ugyan ez. Vezetéknév Keresztnév – Mobilszám
UI.: Aki még nem regisztrált nálam az tegye meg minnél hamarabb.
www.christianpaprika.com/modell-formula
Pontossan kövessed az utasításokat, és küldjél képeket is!! Olvasd el 10x elötte!!
Kenguru Fashion Show – 15th Jubilee
Hamarossan Budapest Fashion Week!
A Budapest Fashion Week 8. alkalommal kerül megrendezésre idén ősszel. A magyarországi bemutató immár a nemzetközi divatélet jeles és jegyzett eseményévé nőtte ki magát. Az idei rendezvény presztizsét mi sem mutatja jobban, hogy Hong-Kong után, másodszor Budapesten mutatkozik be a Fashion TV Michael Adam Haute Couture kollekciója.
A neves külföldi tervező mellett további 24 divattervező kreációját láthatja a közönség, közöttük az olasz Yes Londont!
A ruhákon kívül további látványelemekből sem lesz hiány, a Magma Tűzszínház performansza igazi show-nak ígérkezik, valamint különlegesség, hogy jó pár tervező nem a hagyományos bemutatók stílusát követve saját performance showkat tervez.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az eseményt most is a zárónapon afterparty kíséri.
A rendezvény szervezője a Budapest Fashion Week Kft. melynek vezetője Mayer Balázs, Magyarországon elismert divattervező, aki már több mint tíz éve a divatszakmában tevékenykedik a sajátos stílusirányzatot képviselő KENGURU márkanevű, extravagáns ruházati termékeivel. Rendszeresen hívják nemcsak hazai, hanem a világ számos pontján tartott divatbemutatókra.
A 2009. őszi Budapest Fashion Weeken bemutatkozó divattervezők:
Czinege, Király Mónika és Mag Renáta, MartinKA, Orosz Réka, Varga Gyöngyi, UHT, Nicole, Gere Márta Georgina, Ticci, Glotz Erika, Szakos Kriszta, Tóth Mónika, EXP La Coll, Földi Klára, Reök Cecília és Varga Tímea, Le Corset, Mohari Kinga, Iványi Kriszta, Wazzy, Novák Kinga, Kenguru.
Valamint Michael Adam Collection, és Yes London!
Kapunyitás Minden nap 19.00 órától, divatbemutatók 19.30 -tól.
Nyerd meg a sminkcsomagot, vagy az afterpartyra szóló VIP jegyek egyikét!
Jegyek a Ticketpro országos hálózatában és a helyszínen kaphatóak.
Forrás: VAM Design Center
Székely Viola Csilla
Székely Viola Csilla, a Britain’s Top Model című modellválogató verseny legújabb évadában több száz
jelentkező közül végzett az ötödik helyen. Angliában élő magyarként nem volt könnyű dolga a műsorban, hiszen amikor melegedett a helyzet, a többi lány azonnal elővette a “miért pont egy magyar nyerje meg a brit topmodellt?”-kártyát, de ettől eltekintve nagyon jól érezte magát a forgatáson, és továbbra is az a célja, hogy modellként dolgozzon. Telefonon beszélgettünk vele még akkor, amikor a tévében csak a második epizódot vetítették – azóta már a tizedik is adásba került.
Hogy sikerült bejutni a műsorba? Úgy tudom a részvételi feltételek között szerepel, hogy brit állampolgárok jelentkezhetnek csak.
Igen, így van, volt egy ilyen kitétel, de én fogtam magam, és lehúztam ezt a szakaszt, és odaírtam, hogy ez diszkrimináció. Én voltam a legjobban meglepve, hogy visszahívtak a a válogatóra.
Hol volt a casting, és mit kellett csinálni? Gondolom rengetegen voltatok.
Én a londoni válogatón voltam, de nem találkoztam túl sok lánnyal, mert időre hívtak be mindenkit. Semmi különöset nem kellett csinálni, megnézték, tudok-e a kifutón járni, ilyesmi.

Az, hogy az angol nem anyanyelved, mennyire volt hátrány?
Elég kemény volt, mert gondolj bele, össze vagy zárva tizenkilenc másik lánnyal, akik pontosan annyira
akarják a sikert, mint te, és amikor a helyzet kezd komolyra fordulni, az ember a saját gyengeségeit fokozottan érzi hátránynak. Voltak a házban skótok, lányok Anglia minden részéről, és akadt közöttük
olyan, akit nagyon nehezen értettem meg. Mondjuk a többiek és a producerek is azt mondták, hogy nincs baj a nyelvtudásommal, lehet, csak én aggódtam túl a dolgot. A lányok sem nagyon piszkáltak miatta, bár úgy voltam vele, hogy nem fogom hagyni magam, ha erre sor kerül, és ezt a casting videón el is mondtam – magyarul, mert ezt kérték. Utána ezzel voltak tele az újságok.
A második fotózás alkalmával megkérted a fotóst, hogy beszéljen lassabban. Ez később is előfordult?
Nem, csak az elején, mert egyrészt nagyon izgultam még, másrészt minden annyira új volt. Az egyik producer kérdezgette folyton, hogy minden rendben van-e, és felajánlotta, hogy kérjem meg a fotóst, hogy beszéljen lassabban, ha nem vagyok biztos a dolgomban.

A házban mennyire alakultak ki klikkek? Te kikkel voltál jóban?
Általában azokkal voltam a legtöbbet, akikkel egy szobában voltunk. Arra mondjuk végképp nem volt időnk, hogy egymást fúrjuk, mert amit a tévében egy részben megmutatnak, az a valóságban négy nap eseményeinek összefoglalója. Minden nap ötkor kellett kelnünk, aztán vagy fotózás, vagy az adott napi feladat jött (a versenyben minden héten van egy, a modellszakmával kapcsolatos, vagy arra felkészítő feladat, melynek győztese kisebb-nagyobb ajándékokat nyer, esetleg egy külön fotózást, vagy egy cipő- vagy ruhamárka bemutatásának lehetőségét, stb.), egy szabadnapunk nem volt egész idő alatt. Reggeli után azonnal be a kocsiba, és visznek mindenfelé, de iszonyú sokat kell várni mindenre. A tévében egy pillanatnak tűnik minden, de a valóságban a smink, a és fodrász a fotózás előtt nagyon sokáig tart, utána pedig meg kell várni a többieket is, mert mindenhová együtt megyünk. Maga a felvétel nincs tíz perc sem.
Hány kockát kaptok? Hány fotó készül egy-egy lányról egy fotózás alatt?
Változó, tíz vagy tizenöt. Amikor megnézi a képeket az ember, lehet, hogy neki jobban tetszik egy másik kép, mint amit a zsűrizés alatt mutatnak, de ilyenkor nem tudunk mit csinálni, ők választják ki azt a képet, amit a műsorban megmutatnak.
Mennyire érezted azt, hogy előre le vannak osztva a szerepek? A valóságshow-kat elég sokszor vádolják meg azzal, hogy a producerek mindent eldöntenek már az első rész előtt, és amit látunk, az egy színjáték.
Tudod, miért nem gondolom így? Mert bekerültem, és elfogadtak. Mindenkinek meg kellett küzdenie a továbbjutásért, és amikor valaki kiesett, azt csak magának köszönhette. A házba bejutott lányok közül csak párnak volt tapasztalata a modellvilágban, kisebb munkákat már megcsináltak, mint például én is, de volt olyan kieső lány, aki sokkal tapasztaltabb volt, mint mi, mégsem jutott be a házba.
Milyen fotózásaid voltak a műsor előtt?
Pár kisebb meló, inkább csak arra voltak jók, hogy a portfólióm összeálljon, semmi nagyszabású kampány, vagy ilyesmi.
És most, hogy vége a műsornak?
Egyelőre még nem kapkodnak utánunk, mert az utolsó rész még nem került adásba, de azt mondta nekem valaki, aki a nyertes lánynak majd szerződést kínáló ügynökségnél dolgozik, hogy ha nem kötné őket a szerződés a műsorhoz, akkor csak velem dolgoznának. Nem tudom, mi igaz ebből, és mi nem, de jólesett. Jövő héten megyek az első tesztfotózásomra, aztán majd meglátjuk. Mindenesetre tapasztalatszerzésnek nagyon jó volt a műsor, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a tavalyi műsor 10. helyezettje nagyobb karriert futott be, mint a nyertes lány.
Ötödik helyen végeztél, nem vagy csalódott?
Ugyan, dehogyis. Messze eljutottam, tovább, mint reméltem. Eljutottam Izlandra és Argentínába is, kellemes élményekkel és rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodtam. A kiesésért is csak saját magamat hibáztathatom, mert egy reklámfilmet kellett forgatni, és annyira stresszeltem magam a nyelv miatt, és azért, mert már tényleg csak egy karnyújtásnyira voltam a végétől, hogy elrontottam mindent. Kicsit visszahúzódónak tartottak a műsorban, a legtöbb kritikát is amiatt kaptam, hogy a személyiségem “nem jött elő”.
Ha lenne lehetőséged, belevágnál még egyszer?
Habozás nélkül, ráadásul így már sokkal messzebb jutnék, mert tudom, mit várnak el tőlünk. Talán majd egy másik magyar lány jelentkezik később, és megnyeri helyettem.
A magyar Topmodellt láttad annak idején?
Csak pár epizódot, mert akkoriban jöttünk ki Angliába az édesanyámmal. Igaz, oda is jelentkeztem, de csak 16 éves voltam, és nem válogattak be a korom miatt, hanem kaptam egy szép levelet, hogy majd eljön az én időm is. Azt hiszem, igazuk volt.
Martina – Polaroid & Teszt
Polaroid – Modell Válogatás [Casting]
Tagged as Bikini, Budapest, Divat, Fashion, Fehérnemű, Foto, Fotográfia, Kép, Kultúra, Magyar, Modell, Music, Party, Polaroid, Portfolio, Ügynökség
Mi is az a polaroid? – Amikor egy modell ügynök [scout] [model manager] vagy egy ügyökség [agency] rátalál egy potenciális modell -re, egy személyes találkozót [apointment], elbeszélgetést [meeting] kér töle. Ezen a találkozón az ügynök leírja a maga feladatát, elmondja ügynökségének profilját, az ügynökségben dolgozók, szerepet vállalók tevékenységi körét. Majd a cégének bemutatása után elmondja, hogy miert is keltetted fel az érdeködését. Ezután, felveszi elérhetöségeidet, személyes adataidat és természetessen a testméreteidet. Mindezek után elkészíti a polaroid fotoidat. Ez a kis sorozat 8-12 fotoból áll. Mindig természetes fényben. Természetes testartással teljes alakos szemböl, féloldalt és hatulról. Illetve mellalak portré szemböl, féloldalt és oldal profilból. Ezek a fotográfiák nem retusált, megcsinált ’szép’ képek. Ezek a valóságot mutatják. A modell jó és rossz tulajdonságaival együtt. Mivel ennyire egyszerü fotozásról van szó. Sokszor ezt az ügynökség teraszán, vagy irodájába gyorsan maga az ügynök csinalja meg egy olcsó egyszerü kamerával. Nekünk fotosoknak és ügynököknek, illetve öltöztetöknek [stylist], de még a fodrászoknak [hairdresser], simkeseknek [make-up artist] is a polaroid segít felkészülni az elsö Portfolio fotózáshoz. Illetve ezeket a polaroid képeket csatolják a modell adatlapja mellé, hogy egyáltalán tudjuk hogy kiröl is beszélünk.
Budapest Fashion Week 26.04.2009
Tagged as Bikini, Budapest, Divat, Fashion, Fehérnemű, Foto, Fotográfia, Kép, Kultúra, Magyar, Modell, Music, Party, Polaroid, Portfolio, Ügynökség
Budapest Fashion Week 26.04.2009
Budapest Fashion Week 25.04.2009
Tagged as Bikini, Budapest, Divat, Fashion, Fehérnemű, Foto, Fotográfia, Kép, Kultúra, Magyar, Modell, Music, Party, Polaroid, Portfolio, Ügynökség
Budapest Fashion Week 25.04.2009











































































































































